Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2014. Június 25. 12:00, szerda | Helyi
Forrás: police.hu

A közösségi oldalon zsarolt - videóval

A közösségi oldalon zsarolt - videóval

Tolókocsival és intenzív osztállyal fenyegetőzött, ha nem kap 2,5 millió forintot.

Élettársa Facebook profiljáról írt fenyegető üzenetet egy ismerősének egy hódmezővásárhelyi nő. K. Éva 2014. június 17-én 2,5 millió forintot követelt, amit úgy próbált kiszedni a sértettből, hogy ellenkező esetre kilátásba helyezte, hogy tolókocsiba és intenzív osztályra juttatja, autóját, illetve az életét tönkre teszi. Másnap kézzel írt levélben ismételte meg a fenyegetést, amit az asszony postaládájába dobott be.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság 2014. június 24-én elfogta és zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az 51 éves nő ellen, akit más vagyon elleni bűncselekményekkel is meggyanúsítottak. Kihallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport

Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.