Hírek
2014. Június 03. 16:36, kedd |
Helyi
Forrás: Kozserán Beáta
A Keri 10.a osztálya nyerte meg a Lugosi osztálykirándulást
A Keri tizedikes diákjai több alkalommal bizonyították, hogy érdemesek az osztálykirándulást érő győzelemre: facebook-os oldalt üzemeltettek, plakátot készítettek, és legutóbb sétára invitálták a város lakóit.
Korábban a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó, valamint a Lugosi Városi Kórház együttműködésben, középiskolás diákok számára kiírt versenypályázatára neveztek a Návay Lajos Szakképző Iskola 10.a-s diákjai, osztályfőnökükkel, Almási Évával.
A verseny célja a kardiológiai szűrővizsgálatok népszerűsítése volt a felnőtt korosztály körében.
A sokrétű feladatokból álló megmérettetést a kerisek olyannyira komolyan vették, hogy plusz feladatként egy egészségügyi sétát is szerveztek, ami nagy érdeklődést keltett nem csak az iskola, hanem a helyiek körében is.
Közel nyolcvanan sétáltak az iskolától a helyi kórházig, ahol beutaló nélkül, ingyenes kardiológiai szűrővizsgálaton is részt lehetett venni .
A diákok ezzel a megmozdulással plusz pontokat szereztek a versenyben, ami elégnek bizonyult ahhoz is , hogy a pályázat győzteseként ők utazhassanak majd június 20-án a kétnapos Lugosi osztálykirándulásra.
Gratulálunk!

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

