Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2014. Július 16. 10:14, szerda | Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Befejezett ügy Csongrádon

Befejezett ügy Csongrádon

Garázdaság miatt ülhet a vádlottak padjára a csanyteleki R.P.

A megalapozott gyanú szerint a sértett 2014. április 30-án este hat óra körül indult el gyermekkorú rokonával, gépkocsival csanyteleki házából. Mikor kiért az utca végére, hirtelen elé hajtott az általa már korábbról ismert R.P. és kiabálva megfenyegette őt, hogy megöli. A sértett a fenyegetéstől megijedve visszatolatott az utcán.

Az 50 éves támadó nagy sebességgel követte őket a házukig, majd kiszállt kocsijából. A hangzavarra kiszaladt az ingatlan udvaráról a sértett rokonsága, akik közül egy nőt megrángatott és a földre lökött R. P. A jelzésre kiérkező rendőrök az adatgyűjtések és a tanúkutatások eredményeként a bejelentéstől számított két óra múlva megtalálták a gyanúsítottat az egyik helyi kocsmában.

A Csongrádi Rendőrkapitányság az R. P. ellen garázdaság vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Csongrádi Járási Ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést