Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2015. Február 17. 05:00, kedd | Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Bevándorlás: több mint ötezer diák hagyta el Koszovót

Bevándorlás: több mint ötezer diák hagyta el Koszovót

Több mint ötezer általános és középiskolás diákkal volt kevesebb januárban Koszovóban, mint a tanév kezdetén. Ennek oka a koszovóiak nagy arányú elvándorlása.

Egyelőre egy intézményt sem kellett bezárni, azt azonban még nem lehet tudni, hogy a tanév végén szükség lesz-e ilyen intézkedésre – jelentette ki Azem Guri, a koszovói oktatási, tudományügyi és technológiai minisztérium politikai tanácsadója Pristinában az MTI tudósítójának.

A politikus kiemelte ugyanakkor, hogy valószínűleg már elavultak az adataik, hiszen az elvándorlás miatt napról napra változik az iskolások száma. Szeptemberben 388 ezren iratkoztak be oktatási intézménybe az óvodától a középiskoláig. Ez a szám a második félév kezdetéig 5130-cal csökkent. Arányaiban a pristinai iskolákból távoztak a legtöbben, de a vidéki iskolák is megsínylik a tömeges elvándorlást.

Az oktatásügyi minisztérium illetékese elmondta: ha nem veszítenek túl sok időt, akkor a diákok saját osztályukba kerülnek vissza. Emellett – mivel a kormányzat reményei szerint mindenki hazatér hamarosan – pedagógusokból és pszichológusokból álló szakértői csoportot szerveznek, amely segíti majd a gyerekek visszailleszkedését, illetve az elvándorlással járó trauma feldolgozását.

Az iskolákban a diákok létszáma folyamatosan változik, vannak ugyanis olyanok is, akik már visszatértek. Sok oktatási intézményben két-három hónapig nem is vezetik a hiányzásokat, így esélyt adnak arra, hogy ha esetleg visszajönnek a családok, a gyerekek ne veszítsenek évet – mondta el egy iskolaigazgató.

A kormányzat ugyanakkor arra kéri az embereket, ne induljanak útnak, főleg ne gyerekekkel. Arra a kérdésre, hogy a távozás helyett milyen alternatívát kínálnak, illetve hogy a fiatalok az iskola befejezése után mire számíthatnak, Azem Guri azt válaszolta: tervezik, hogy felmérik a munkaerő-piaci igényeket, és a szakiskolák, valamint a szakközépiskolák képzéseit a hiányszakmák alapján határozzák majd meg.

Sibel Halimi szociológus szerint azonban hiába végeznek jó iskolát a fiatalok, nagyon nehezen találnak munkát. Szerinte meg kellene változtatni az egyetemi rendszert, és a kormánynak is változtatnia kellene a fiatalokkal kapcsolatos politikáján. Elmondta: a felsőoktatási intézményekbe járók között a legnagyobb arányban a közgazdászok vannak, munkát azonban ők sem találnak.

Nagyon nehéz munkát találniuk az albán nyelv és a filozófia szakra járóknak is. Berat Buzhala, a legolvasottabb koszovói hírportál, az Express tulajdonosa ironikusan úgy fogalmazott: „A fiatalok vajon azt hiszik, hogy Frankfurtban vannak, és szükség van filozófusokra? Kantnak képzelik magukat?”

Szerinte a bölcsészhallgatók többsége csak diplomát akar szerezni, és munkához akar jutni, de nem ért semmihez. Ezen kívül úgy véli, az is problémát jelent, hogy rengeteg magánegyetem működik Koszovóban, amelyek futószalagon termelik a diplomásokat. Az újságíró szerint inkább olyanokra lenne szükség, akik valamilyen konkrét szakmához értenek, ők munkát is tudnának találni.

A különböző statisztikák nagyon nagy eltérést mutatnak, így nem lehet tudni, pontosan mekkora a munkanélküliség mértéke a legfiatalabb európai államban. Akár a legoptimistább - 35 százalékot mutató -, akár a legpesszimistább – 65 százalék feletti - felméréseknek hisznek, a fiatalok nem látnak perspektívát Koszovóban. Ezért nem véletlen, hogy a Pristinából Belgrádba és Szabadkára induló buszok utasai között a leginkább fiatal, egyedülálló férfiakat találni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 02. 06:45, csütörtök | Külföld

Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára

A gyanú szerint egy lengyel állampolgárságú fiatalember próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Külföld

Európai Autógyártók Szövetsége: sokkal több töltőpont szükséges az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez

2024. Április 29. 17:24, hétfő | Külföld

Romlott áprilisban a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése