Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2014. Október 12. 23:30, vasárnap | Helyi
Forrás: Lajos László Viktor

Buzás Péter 20 év után távozik a polgármesteri székből

Buzás Péter 20 év után távozik a polgármesteri székből

Buzás Péter, Makó leköszönő polgármestere a Makói Városi Televízióban sok sikert kívánt Farkas Évának és megköszönte társainak az áldozatos munkát az évek során.

Húsz év után távozik Makó polgármesteri székéből Dr. Buzás Péter, a városatya csalódottan, ámde emelt fővel beszélt a Makói Városi TV-ben a választási eredmények kihirdetése után.

Buzás Péter kiemelte: reméli, hogy Farkas Éva és a Fidesz betartja az ígéreteit és megvalósítja azokat a programokat, például a fürdő fejlesztését, amelyre már pályáztak az ő ideje alatt, és hogy megkapja a város a 20 milliárd forintot a következő öt év során.

A távozó polgármester hozzátette: nem szándékozik részt venni majd a képviselőtestület munkájában, helyét a pártlistán következő személy, a DK-támogatásával induló Dr. Török Miklós fogja átvenni. Külön kiemelte csapatának áldozatos munkáját, valamint köszönetet mondott azoknak, akik már régóta tagjai a közgyűlésnek, most azonban nem tudtak bejutni, valamint gratulált Marosvári Attilának és Gáspár Sándornak a bejutáshoz.

A városatya elmondta, minél gyorsabban szeretné átadni helyét, hogy Farkas Éva elkezdhesse munkáját, ezután szeretne majd minél több időt tölteni családjával, valamint saját, kertészeti vállalkozásával.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.