Hírek
2011. Július 22. 14:13, péntek |
Külföld
Forrás: OrientPress
Ciprus is bajban van

Ciprus valószínűleg egymilliárd euró összegű külföldi segélyre szorul, miután a közelmúltban történt robbanás súlyos kárt okozott az ország legfontosabb erőművében.
A ciprusi jegybank vezetője szerint a robbanás, amelynek következtében tizenhárman vesztették életüket, olyan súlyos kárt okoz a gazdaságban, hogy szükség lehet a mentőcsomagra - írja a Világgazdaság.
Az erőmű olyan súlyosan megsérült, hogy egy héten keresztül rendszeresek voltak az áramkimaradások a szigetországban. A katasztrófát egy nem megfelelően tárolt lőporszállítmány okozta, amelyet 2009-ben koboztak el egy iráni hajóról, mert ezzel a legénység megszegte az iráni fegyverexportra vonatkozó ENSZ-tiltást. A központi bank elnöke úgy véli, az ország gazdasági helyzete olyan súlyos, mint az 1974-es török megszállás idején. Az erőmű az ország áramszükségletének 50 százalékát biztosította és hónapokig tarthat, amíg teljesen rendbe hozzák. Az AP jelentése szerint idén a korábban becsült 1,5 százalékos plusz helyett egyáltalán nem növekszik majd az ország gazdasága. Ugyanakkor a ciprusi költségvetés deficitje a GDP 5,1 százalékának felel meg, államadóssága pedig a GDP 60 százalék, ezért fiskálisan sokkal jobb helyzetben van, mint a pénzügyi támogatást élvező Görögország, Írország és Portugália. A jegybank elnöke szerint annak érdekében, hogy elkerüljék a legrosszabb eshetőséget, vagyis a nemzetközi segítség igénybevételét, a kormánynak azonnali, drasztrikus megszorításokat kell bevezetnie.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2023. Május 31. 06:00, szerda | Külföld
Diplomáciatörténeti kiállítással népszerűsíti a Trianoni Szerződés Napját a román külügyminisztérium
2023. Május 31. 06:00, szerda | Külföld
Putyin: Oroszország csapást mért az ukrán katonai hírszerzés főhadiszállására
Oroszország két-három napja csapást mért az ukrán katonai hírszerzés főhadiszállására - mondta el Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Rosszija 24 hírtelevízió adásában.