Hírek
2014. Május 07. 11:00, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Dinnyetermelők: két héttel korábban lesz hazai dinnye a piacon
A korai tavasz és a kedvező időjárás hatására a szokásosnál két héttel korábban, június végén, július elején már lesz hazai görögdinnye a piacon - mondta az MTI-nek a Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetségének elnöke.
Oravecz Tamás azt is elmondta, hogy Dél-Békésben az idén tovább nőtt a görögdinnye termesztési kedv, a termelők a tavalyinál tíz százalékkal nagyobb területen ültették el a szántóföldi gyümölcsöt.
A vetőmag- és növényvédőszer-forgalmazók adatai és az előzetes becslések szerint a termő terület 2014-ben Dél-Békésben meghaladja a háromezer hektárt. Tavaly a termelők 2800 hektárról tudtak termést betakarítani.
Az elnök a termelési kedv növekedését a kiegyensúlyozott dinnyepiaccal indokolta. A felvásárlási árak 2010 óta jelentősen emelkedtek, kilogrammonként 20-25 forintról 35-40 forintra, ezért érdemes lett ismét dinnyét termelni. Kifejtette: egy hektár dinnye termelési költsége 1,5 - 1,7 millió forint közötti összeg, a realizálható jövedelem 250-400 ezer forint hektáronként.
A FruitVeb Zöldség Gyümölcs Szakmaközi szervezet elnöke elmondta: tavaly országosan 5550 hektárról takarítottak be dinnyét a termelők. Az idei évben van remény arra, hogy a termést hozó terület nagysága hatezer hektár körüli lesz, a területnek az ötven százalékát Dél-Békés adja, Medgyesegyháza és környéke. Dél-Békés mellett összefüggő területeken termelnek dinnyét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a hajdúsági, a hevesi, a jászsági és a tolnai tájkörzetekben. Két héttel korábban érik a dinnye, így a kereskedőkkel korábban kezdődnek az egyeztetések annak érdekében, hogy az import és a korai érésű hazai termés nagy mennyiségben ne találkozzon a piacon.
A idei évben is lesz dinnye promóció, kóstoltatás és reklám, ami érdemben befolyásolja a hazai dinnye iránti keresletet. Három év alatt az egy főre eső fogyasztás tíz kilogrammról 15 kilogrammra nőtt - tette hozzá az elnök.
brg gte
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.

