Hírek
2014. Május 31. 09:30, szombat |
Helyi
Forrás: www.infomako.hu
Divatbemutatót tartott a Mirage Méteráru és a Baustudium
Nagy sikerű divatbemutatót tartott tegnap a Mirage Méteráru és a Baustudium a Kelemen Házban.
A divatbemutató számos stílust bemutatott, amelyek egyéni stílusban készültek, különleges szabásvonalakkal, ízléses díszítésekkel a magyar motívumvilágból.
Fellépett többek közötta Mirage Méteráru vezetője Tilimpás Lászlóné Ági, Goóg Beáta, Mágori Józsefné és még sokan mások.
Színpadra lépett továbbá az Írisz Táncegyüttes, valamint az Apátfalvi Hagyományőrzők néptánc csoportja.
A teltházas bemutató hatalmas sikert aratott, a közönség pedig vastapssal jutalmazta a fellépőket.
Egy közösség számára fontos gyökér a múlt, amit leginkább szellemi és tárgyi emlékek testesítenek meg. De ez a múlt csak akkor ér igazán valamit, ha ebből táplálkozik a jelen, azaz áthatja mindennepjeinkat elődeink szellemisége. Egy adott embercsoport egyik ilyen jellemzője az öltözködés.
A hagyományos népviseleteink és nemzeti viseleteink csodálatosak, de mindennapi használatra alkalmatlanok.
Attól pedig nem lesz hagyományainkat megőrző és továbbadó egy ruhadarab, hogy rábiggyesztünk egy-egy tipikus népi motívumot.
Mitől válik igazán magyarrá egy ruhadarab? Attól, hogy alkalmazzuk elődeink szigorú szerkesztési elveit, hogy ismerjük gondolkodásukat, tudjuk, mit és miért díszítettek, mit mire használtak. A népművészetben mindennek gyakorlati haszna van.
Úgy tudjuk tovább örökíteni értékeinket, ha akként gondolkodunk a jelenben, ahogyan eleink gondolkodtak a saját idejükben.
Kollekció alapvetően blúzokat, mellényeket és szoknyákat tartalmaz.
Jellemző sajátossága ruhadarabjainknak, hogy egymással kombinálhatóak, variálhatóak, így változatos öltözködést tesznek lehetővé azok számára, akik erre igényt tartanak
Kínálatunkban jelenleg nyolc féle blúz, öt szoknyaváltozat és négy mellény található 38-40-42-es méretben. Tekintse meg ruhadarabjainkat a galériában.
Keresse kollekciónkat júniustól a Mirage méteráru szaküzletben: Makó, József A. u. 4.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.













