Hírek
2011. Szeptember 09. 14:17, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress
Elkészült az új támogatott hitel - segítség az adósoknak
Elkészült az új, támogatott lakáshitelekről szóló kormányrendelet tervezete, így akár még az idén hatályba léphet a jogszabály – értesült a Világgazdaság.
A kamattámogatott konstrukció kíméletesen bánik majd a költségvetési forrásokkal, és segítséget nyújthat a nehéz helyzetbe jutott adósok egy részének is.
Amennyiben az egyeztetési folyamat nem húzódik el – a rendelet már ebben az évben hatályba léphet, és felválthatja a 2009 óta érvényben lévő, a Bajnai-kormány nevéhez fűződő jogszabályt. A lap értesülése szerint az új támogatott hitel megjelenése nem okoz majd súlyos terheket a lakástámogatásra még az idén is bő 120 milliárdot költő költségvetésnek: új lakásoknál 10 millió, használt ingatlanoknál 6 millió forint lesz a maximálisan igénybe vehető hitelösszeg. Az adósok helyzetét az állampapírhozamhoz kötődő kamattámogatással igyekeznek segíteni, és a konstrukció – elődeihez hasonlóan – csak egy kölcsönnél vehető majd igénybe: vagyis az igénylőnek még élő állami támogatású hitele nem lehet. A rendelet újdonsága az eddigiekhez képest, hogy két új kedvezményezetti csoport is megjelenik: így támogatják majd azokat a lakásvásárlókat, akik problémás hitellel terhelt ingatlant vesznek át, és azokat is, akik pénzügyi helyzetük rendezése érdekében kisebb lakásba kívánnak költözni.
Bár az új támogatott konstrukció biztosan nem forgatja fel a hazai lakáspiacot, a jelenleg érvényben lévő változathoz képest több szempontból is jelentős előrelépést jelent. A most hatályban lévő rendeletben ugyanis komoly korhatárbeli megkötések vannak: 35 év a felső határ az igénylésnél, a legalább két gyermeket nevelőknél pedig 45 év. Erősen korlátozott a felhasználási cél is: az igénylőnek csak új lakás vásárlására, illetve építésére, vagy felújításra lehet felhasználni a kölcsönt. A hitel maximális összege Budapesten és a megyei jogú városokban maximum 12,5 millió, egyéb településeken pedig 10 millió forint lehet, felújításnál pedig 5 millió forint a limit. A kamattámogatás az állampapír-referenciahozamhoz kötött, mértéke a felhasználás céljától, illetve az igénylő körülményeitől függ. A támogatott időszak legfeljebb 20 év lehet.
A takarékossági okokból meglehetősen szűkre szabott támogatotti kör miatt az adósok enyhén szólva nem is tolongtak a bankoknál: a hitelintézetek beszámolói szerint bankonként évente néhány tucat fogyott a fiatalok életkezdését megkönnyíteni hivatott kölcsönből.
OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség / archívum
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:16, kedd | Belföld
Újabb két Airbus H225M helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából
2024. Május 14. 08:13, kedd | Belföld
Köznevelési főosztályvezető: 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig
Jövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési stratégiai főosztályvezetője Kecskeméten hétfőn
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.