Hírek
2012. November 19. 09:13, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Energiaitalt sejtenek három kanadai haláleset mögött
Egy népszerű energiaital okozhatta 2003 óta három kanadai fiatal halálát - közölte a kanadai egészségügyi minisztérium jelentésére hivatkozva vasárnap internetes kiadásában a The Toronto Star.
A jelentés szerint egy 18 éves és két 15 éves fiú azt követően halt meg, hogy Red Bullt ivott (az utóbbi kettő egyike emellett egy másik, Monster Energy márkájú energiaitalt is fogyasztott). A kanadai egészségügyi illetékesek szerint a Red Bullnak a jelek szerint több káros mellékhatása van, mint a hasonló termékeknek.
35 kanadai esetében különböző energiaitaloknak tulajdonítják a rendszertelen szívverés és az amnézia kialakulását. Az egészségügyi károsodást 19 esetben - beleértve a 3 halálesetet is - a Red Bull fogyasztásával hozták összefüggésbe. A káros mellékhatásokat 15 esetben olyan fiataloknál figyelték meg, akik még nem töltötték be a 19. életévüket.
A kanadai egészségügyi tárca és az energiaital-gyártók illetékesei ugyanakkor egybehangzóan rámutattak arra, hogy a jelentés - fogyasztói, gyógyszerészi, orvosi és ápolónői véleményre alapozva - csupán a gyanút fogalmazza a káros mellékhatásokkal kapcsolatban. A dokumentum arra vonatkozó, konkrét orvosi bizonyítékokat, hogy ezeket a termék váltotta volna ki, nem tartalmaz.
Nemrégiben az Egyesült Államokban jelent meg olyan jelentés, amely szerint 13 haláleset állhat összefüggésben a szintén magas koffeintartalmú, 5-hour Energy márkájú ital fogyasztásával. Két szenátor, Dick Durbin és Richard Blumenthal ennek hatására kezdeményezte, hogy az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatal (FDA) szabja meg az energiaitalok engedélyezett koffeintartalmának felső határát.
A tudatmódosító szerekkel és a mentális egészséggel foglalkozó amerikai kormányhivatal (SAMHSA) szerint 2005 és 2009 között több mint a 11-szeresére, 1128-ról 13 114-re nőt azoknak a száma, akiknek energiaital-fogyasztás következtében sürgősségi ellátásra volt szükségük. Ezen páciensek mintegy fele olyan 18-25 év közötti fiatal volt, aki alkoholt is fogyasztott.
Több kanadai tartományban korlátozni szándékoznak az energiaitalok árusítását. Az országban tavaly szövetségi szinten korlátozták az ilyen italok koffeintartalmát, és előírták, hogy kötelező feltüntetni rajtuk, hogy nem javasolt őket alkohollal együtt fogyasztani.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.