Hírek
2018. Február 17. 09:19, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Erős földrengés rázta meg Mexikót
7,2-es fokozatú földrengés volt szombaton az ország déli és középső vidékén – kisebb károk keletkeztek, de az első jelentések nem szóltak áldozatokról.
A Pemex nemzeti olajvállalat szerint berendezéseik rendben vannak, beleértve legnagyobb finomítójukat, amely 386 kilométerre fekszik az epicentrumtól. Tavaly szeptemberben két erős földrengés 471 halálos áldozatot követelt Mexikó középső és déli vidékén, és megrongált 184 ezer épületet. Az országos földrengésfigyelő szolgálat szerint a földmozgás fészke a déli Oaxaca szövetségi államban lévő Pinotepa Nacional településtől 11 kilométerre délkeletre, 43 kilométeres mélységben volt.
Luis Felipe Puente, a katasztrófavédelem helyi vezetője azt mondta, hogy Oaxaca, Chiapas, Michoacán és Puebla szövetségi államban, valamint a fővárosban, Mexikóvárosban a hatóságok még vizsgálódnak. Az első nagyobb földrengést még 59 utórengés kísérte. Az amerikai földtani intézet (USGS) előzetesen 7,5-es erősségű rengésről számolt be. Alfonso Navarrete belügyminiszter közölte, hogy Oaxaca államban az épületekben kisebb károk keletkeztek, és százezer ember maradt áram nélkül.
Nem sokkal később a belügyminisztérium arról számolt be, hogy a miniszter helikoptere, amellyel a károk megtekintésére indult, leszállás közben a földnek csapódott és két ember meghalt. A helikopteren ült Alejandro Murat, Oaxaca kormányzója is, de sem ő, sem a miniszter nem sérült meg komolyabban. Pinotepa Nacional városban – a katasztrófavédelem által készített felvétel tanúsága szerint – egy földszintes épületnek leomlott a homlokzata.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.