Hírek
2025. November 03. 07:16, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Esővel és lehűléssel kezdődik november első hete, majd száraz, nyugodt idő várható
Esővel és lehűléssel kezdődik november első hete, majd keddtől már nyugodt, csendes őszi idő várható csapadék nélkül.
Ismét megjelennek a gyenge hajnali fagyok, a hőmérséklet csúcsértéke 12-17 Celsius-fok között alakul, de a tartósan borultabb tájakon ennél hidegebb várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfő délelőtt keleten is fokozatosan megvastagszik a felhőzet, majd délután nyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken. A csapadékzóna kelet felé haladva sokfelé okozhat esőt, záporesőt, a Tiszántúlt a déli órák környékén érheti el, miközben nyugat felől csökken a csapadékhajlam. Az élénk északnyugati szél főként a Dunántúlon erősödik meg, néhol - elsősorban a Bakonyban - viharos lökésekre is lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között valószínű, a magasabb értékeket a kezdetben még kevésbé felhős keleti határvidéken mérhetnek.
Kedd virradóra keleten kisebb körzetekben rétegfelhőzet képződhet, amely napközben szakadozik, gomolyosodik, így nagyrészt derült, napos, keleten egy összeáramlási vonal mentén gomolyfelhősebb idő várható. Napközben nem lesz csapadék. A változó irányú szél napközben már gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 8, kora délután 12 és 16 fok között várható.
Szerda hajnalra nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amelyek néhol lassabban oszlanak fel, utána derült, napos idő várható csapadék nélkül. A déli szél többnyire gyenge marad, de a Rábától nyugatra élénk lesz a szél. A minimum mínusz 2 és plusz 4, a csúcsérték általában 12 és 17 fok között valószínű.
Csütörtök hajnalra nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amely keleten néhol lassabban oszlik fel. Ezt követően, illetve másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad, de a Rábától nyugatra élénk lesz a szél. A minimum mínusz 2 és plusz 4, a csúcsérték általában 12 és 17 fok között valószínű.
Péntek virradóra is nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amely néhol csak lassabban vagy egyáltalán nem oszlik fel, utána derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A déli szél gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 2 és plusz 5, kora délután általában 12 és 17 fok valószínű, de a tartósabban borult tájakon több fokkal hidegebb lesz.
Szombaton és vasárnap is hasonlóan alakul az időjárás: hajnalra nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amely néhol csak lassabban vagy egyáltalán nem oszlik fel, utána derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A déli szél gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 3 és plusz 4, kora délután általában 11 és 16 fok valószínű, de a tartósabban borult tájakon több fokkal hidegebb lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld
Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.

