Hírek
2014. December 01. 17:50, hétfő |
Helyi
Forrás: Lajos László Viktor
Felújították a Vásártéri Lovardát
A Vásártéri Lovaspálya mellett működő lovarda igencsak rossz állapotban, azonban egy LEADER-pályázat segítségével a Makói Lovas Egyesület sikeresen felújította az épületet.
A pályázatot, amelyet a Makói Lovas Egyesület a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (IV.) LEADER fejezetének végrehajtásához „Lóistálló felújítása” címmel adott be sikeresen megnyerte, ezzel pedig 24 millió forintból sikerült az épület renoválása.
Az avatóünnepségen beszédet mondott Czirbus Gábor, Makó város alpolgármester és Dr. Góg Csaba, a Makói Lovas Egyesület Elnöke.
- Ez egy 33 milliós LEADER-pályázat volt, ebből az MVH 9 millió forintot visszavont, de a hiányzó összeget a képviselőtestület bepótolta, vissza nem térítendő támogatás formájában. - tudtuk meg az egyesület elnökétől. - Maguk a munkálatok az istálló komplett tetőcseréjét érintették. A régi állapotok megközelítették az életveszélyes jelzőt, maga az istálló a múlt század közepén létesült, azóta változás nem történt.
Dr. Góg Csaba elmondta, az épület felújításának köszönhetően egyre többen járnak lovagolni, jelenleg körülbelül 50 tagja van az egyesületnek, de több mint százan rendszeresen járnak a lovardába. A hely bővülésével tudnak már lovakat fogadni, az istálló zajosabb lett a beruházásnak köszönhetően.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld
Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.













