Hírek
2014. Augusztus 02. 13:15, szombat |
Helyi
Forrás: Lajos László Viktor
Horgolás a téren
Rendhagyó módon a szabadban, a Hagymatikum előtt rendezték meg szombat délelőtti szakkörüket a horgolók: a téren kiterítették a készülő Óriástakaró négyzeteit.
A horgolók összesen 52 darab négyzetet készítettek el eddig, amelyeket egytől-egyig ki is állították a Makovecz téren. A "Mi takarónk" fantázianevet kapott eseményen minden eddiginél többen gyűltek össze, idősek és fiatalok egyaránt, jó hangulatban készültek a különböző technikájú alkotások.
Az 50x50 centiméteres "nagyinégyzeteket" összesen 24 makói, maroslelei, valamint hódmezővásárhelyi gyermek és felnőtt készítette, amelyet az országos Óriástakaró mozgalom számára fognak eljuttatni. A négyzeteket a helyszínen, Csákberényben összevarrják majd, így pedig egy Guiness-rekordot szeretnének majd felállítani. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy ezután a takarókat szétszedik majd normál méretűre és gyermekotthonoknak ajándékozzák őket.
A szakkör főszervezője, Kupeczné Gilicze Magdolna elmondta: maroslelei tanítványai is sokat segítettek, volt olyan kislány is, aki tombolán nyert fonalait horgolta bele az egyik takaróba.
A horgoló-szakkör legközelebb két hét múlva kerül megrendezésre, augusztus 16-án, szombaton 10 órától, ezúttal ismét a Múzeumban.
Korábbi írásaink a témában:
Horgoló szakkör Lelén - nemcsak diákoknak
Mindenkit várnak a horgolók a Múzeumban
Örömhorgolás a Hagymatikum előtt
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt