Hírek
2012. Június 24. 12:05, vasárnap |
Sport
Forrás: Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti
Kajak-kenu Eb - \"Másfél\" arany és egy ezüst vasárnap délelőtt
A magyar versenyzők egy-egy hivatalos és nem hivatalos aranyérmet, valamint egy ezüstöt gyűjtöttek a vasárnap délelőtti döntők során a zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
A két győzelem a londoni olimpiára címvédőként készülő Kovács Katalin és a 30. születésnapját ünneplő Douchev-Janics Natasa alkotta kajakos duó, valamint a Takács Kincső, Lakatos Zsanett kenupáros nevéhez fűződött 500 m-en.

Takács Kincső és Lakatos Zsanett
Utóbbi szám ugyanakkor hivatalosan nem számít bele az összesítésbe, mivel mindössze három egység indult a döntőben. A szintén ötkarikás induló Kozák Danuta második lett K-1-ben ugyanezen a távon.
Az olimpiai kvalifikációért is hajtó Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás és Pauman Dániel összeállítású 1000 m-es kajakos kvartett csak ötödikként ért célba, s ez azt jelenti, hogy ebben a számban még nem zárult le a londoni válogatás, ehhez ugyanis a dobogón kellett volna végeznie a hajónak.
A további 500 m-es döntőkben a Pintér Márk, Kugler Attila kajak kettes ötödik, Szalai Tamás (K-1), Mike Róbert (C-1) és a Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs kenupáros pedig egyaránt nyolcadik lett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 11:00, péntek | Sport
Premier League - Az ősi rivális otthonába látogat a Liverpool
Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi rangadóján a címvédő Liverpool a Manchester United otthonába látogat.
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

