Hírek
2025. December 12. 10:38, péntek |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Két generáció, egy szenvedély: A Mihalik-bajnokcsalád
Ismerjük meg Mihalik Mirát, a még csak tizenhét éves autóversenyzőt.
Mihalik Mira vagyok, 17 éves autóversenyző, és tizenegy éve vagyok a motorsport világában.
Hatévesen ültem először gokartba, és már akkor tudtam, hogy a pálya az a hely, ahol igazán otthon érzem magam. A junior gokartos évek alatt rengeteget tanultam, és nagyon sok vezetési tapasztalatot sajátíthattam el. Ideértve, hogyan hozzak gyors döntéseket, és hogyan építsem fel a saját versenyzői stílusomat.
2024 telén hoztam meg azt a döntést, hogy crosscart versenyző szeretnék lenni. A felkészülést komolyan vettem, télen fizikailag és mentálisan is edzettem, több teszten vettem részt, elemeztem a pályákat, és gyakoroltam a rajtokat, sok belső kamerás videóból tanultam. Tudtam, hogy az első szezonban minden apró részlet számít.

Májusban következett az első versenyem, ahol azonnal az első helyen végeztem. Nagyon büszke voltam erre, hiszen ez az eredmény megerősített abban, hogy jó úton járok, és még motiváltabbá tett a további fejlődésre. Az idei év során öt versenyen indultam: három első hely, egy második és egy kiesés technikai hiba miatt. Összességében azonban egy erős, biztos szezont tudhatok magam mögött.
Az idei év különleges volt számomra, mert követhettem édesapám nyomdokait. Apa a Max Challenge-ben indult hat versenyen vett részt, és fantasztikus teljesítményt nyújtott, megnyerve az idei évet. Számomra hihetetlen élmény volt, hogy ő végig mellettem állt az első évemben, technikailag és mentálisan is segített, és minden eredményemet támogatta. Büszke vagyok rá, hogy ilyen pontos, és kitartó versenyző, számomra kiskorom óta ő a példakép. Neki köszönhetem azt, hogy az idei év végére egy magabiztos, és pontos pilótát faragott belőlem.
Büszkeséggel tölt el, hogy Magyarország első 18 év alatti női licenszes crosscart versenyzője lehetek. Úgy érzem, lányként is sikerült helyt állnom, és gyorsan felzárkóztam azokhoz a versenyzőkhöz, akik már régóta versenyeznek. Az aszfalt és a murva is nagy kihívás, de mindkettőn helyt tudtam állni, és rengeteget tanultam. Sok nehézség ért a szezon során, de sikerült minden problémát megoldanunk.

A családomnak és a barátaimnak is köszönöm, hogy végig mellettem álltak és támogattak az első szezonomban. A jövőben szeretnék több tapasztalatot szerezni, az Alföld Kupa sorozatban indulni, valamint külföldi versenyeken is kipróbálni magam. Fontos számomra, hogy minél többen megismerjék ezt a sportot Magyarországon, és remélem, a következő szezonban még több támogatóval kezdhetem meg a versenyzést.
Szurkoljunk közösen a Mihalik Famíliának az elkövetkezendő versenyeken!
Fotó: Hajóka SportFotó
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 10:00, péntek | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai Dominik: a PSG ellen is bármire képesek lehetünk
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!

