Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2014. Március 28. 11:26, péntek | Helyi
Forrás: mako.hu

Kétszeres olimpikon a JAG-ban

Kétszeres olimpikon a JAG-ban

Ebben az évben harmadszorra rendeznek középiskolás lányoknak matematikai olimpiát Európában. Az EGMO (European
Girls’ Mathematical Olympiad) verseny idén Törökországban, Antalyaban lesz április 10 és 16 között.

Az európai országok 4 fős csapatokkal vesznek részt a rendezvényen. Magyar-országot iskolánk végzős tanulója, Kúsz Ágnes immáron második alkalommal
képviselheti.

A hazai csapat kiválasztása több szempont alapján történt.
Figyelembe vették a rangos országos matematika versenyeken elért eredményeket, pl. Középiskolai Matematikai Lapok Versenye (KöMaL), Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny.
Ezen kívül két válogatóversenyen kellett részt venni, melyek összesített eredménye alapján történt a csapattagok kiválasztása.
Ági jelenleg a lányok közül a KöMaL matematikai problémák versenyén az 1., a matematikai feladatok versenyén a 2. helyen áll. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny matematika területi fordulóján csaknem hibátlan eredménye (96%) alapján
bejutott az országos döntőbe.
Ezeknek a nagyszerű eredményeknek az eléréséhez – a tehetség mellett – óriási, kitartó munkára volt szükség. Rendszeresen jár a Szegedi Tudományegyetem olimpiai előkészítő szakkörére, ahol Dr Kosztolányi József segíti felkészülését, míg a budapesti olimpiai előkészítő szakkörön Dobos Sándor és Pelikán József.
Az EGMO versenyre való felkészülésben Nagy Zoltán és Kovács Erika ad segítséget. A gimnáziumi tevékenységét Rójáné Oláh Erika segíti. A téli szünetben és február végén több napos olimpiai edzőtáborban vett részt.
A matematika mellett az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny kémia és a fizika versenyén is bejutott a középdöntőbe.
A döntős résztvevők névsorát még a későbbiekben hozzák nyilvánosságra.
A versenyekre való felkészülés és jelenlét a szülőktől is nagy áldozatot követel. Ehhez nyújt segítséget az Új
Európa Alapítvány által meghirdetett MOL Tehetségtámogató Program,amelyben Ági 2013-ban már másodszor került be a támogatottak közé.A nagyszerű eredményekhez gratulálunk és a további versenyekhez sok sikert kívánunk!

Címkék: Infomako.hu, Jag, makó

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport

Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót

Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.