Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Január 28. 09:13, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Kisalföld – Kövér László: tiszta lelkiismerettel állunk a választók elé

Kisalföld – Kövér László: tiszta lelkiismerettel állunk a választók elé

Tiszta lelkiismerettel állunk a választók elé, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kisalföld című megyei napilapban hétfőn megjelent interjúban.

A házelnök azt mondta: "minden nehézség ellenére, ami mögöttünk van, az emberek józan többsége belátta, hogy ezen az úton végig kell mennünk, és azt gondolom, hogy ezt honorálni is fogják a választók".
"Remélem, hogy az idei esztendő arról fog szólni, hogy előreláthatóbbak és világosabbak lesznek azok a szándékok, amik miatt az ország átalakításába belefogtunk. Sőt, bízom benne, hogy nemcsak a szándékok, hanem az eredmények is megmutatkoznak" – jegyezte meg Kövér László.
Szerinte a be nem tartott ígéreteket soroló kampányt "a kétségbeesés szülte", mivel az ellenzék az előző ciklusokban ilyenkor már jelentős előnyt mondhatott magáénak a közvélemény-kutatásokban, ami most nem mondható el. Közölte, az MSZP megpróbál egy előre hozott választási kampányt kezdeni.
Kövér László úgy értékelte, "büszkék lehetünk arra, hogy két, két és fél év alatt véghez vittük azt az iszonyatosan nagy munkát", ami szavai szerint nem szabadon választott feladat volt, mivel "az elődök, az MSZP-SZDSZ koalíció csődben hagyta itt az országot". Ha nem látnak hozzá a munkához és nem ilyen tempóban végzik el, akkor "lehet, hogy Görögország sorsára jutottunk volna" - mondta az Országgyűlés elnöke a Kisalföldnek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során