Hírek
2014. November 06. 13:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: police.hu
Láncfűrésszel fenyegetőztek Csanádpalotán
Négyen verekedtek Csanádpalotán.
Képünk illusztráció
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. november 5-én 14 óra 20 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy Csanádpalotán, a Kossuth utcában többen összeverekedtek.
A kiérkező járőröknek a szemtanúk elmondták, hogy B. Gábor és barátja szóváltásba keveredett Sz. Lehellel és testvérével, Sz. Gyulával. A négy férfi kölcsönösen bántalmazta egymást, melynek során mindannyian könnyű sérüléseket szenvedtek. A verekedést követően a testvérpár elhagyta a helyszínt.
Nem sokkal később Sz. Lehel visszatért egy működő láncfűrésszel, és azt a feje felé emelve kiabálni kezdett. Ezt látva az utcán tartózkodó B. Gábor és két ismerőse elfutottak.
Az egyenruhások a beszerzett információk alapján rövid időn belül elfogták a négy verekedőt és előállították őket a Makói Rendőrkapitányságra.
Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Sz. Lehelt felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette elkövetésével is gyanúsítják a nyomozók.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

