Hírek
2012. Június 24. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Lekerülnek a kommunista utcanévtáblák
Akár még a nyári szünet előtt elfogadhatja a parlament azt a Fidesz–KDNP-s módosító indítványt, amelyet kilenc kormánypárti képviselő, köztük Wittner Mária nyújtott be, miszerint a kommunista rendszert szimbolizáló történelmi neveket, jelképeket nem használhatják civilszervezetek, cégek, alapítványok, sajtótermékek. Stágel Bence (KDNP), a módosítás egyik kezdeményezője a Magyar Hírlapnak beszélt a külföldön élő fiatalok hazacsábítását célzó programjukról is.
„Minden diktatúrát elítélünk, legyen az vagy kommunista, vagy fasiszta. Megengedhetetlennek tartjuk a kettős mércét, ezért el kell tűnniük a milliók halálát okozó, emberek és országok életét tönkretevő kommunista diktatúrák jelképeinek az utcáinkról és a cégek, civilszervezetek elnevezéseiből is” – fejtette ki Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke. A jogszabály 2013. január elsejétől lépne életbe. Stágel Bence elmondta, tavaly kezdték el azt az akciót, amelyben azt kezdeményezték, hogy az önkormányzatok cseréljék le azokat az utcaneveiket, amelyek a kommunista diktatúrához köthetőek. A mostani törvényjavaslat kimondja az utcanévváltozások miatt szükségessé váló hatósági igazolványok cseréjének általános illetékmentességét.
Az IKSZ elnöke arról is beszélt, hogy ugyancsak tavaly indították útjára a Gyere haza! programjukat, amely a külföldön élő fiatalok hazacsábítását tűzte ki célul. A Gyerehaza.org honlapjukat azóta több mint nyolcvanezren keresték fel, közülük nagyon sokan külföldről. A kezdeményezéshez első önkormányzatként most csatlakozott Budaörs, amely a saját fiataljait próbálja hazatérésre ösztönözni.
Stágel Bence elmondta, programjukkal kedvezményes lakhatást és vállalkozásindítási segítséget szeretnének nyújtani a hazatérőknek. De tárgyalnak az oktatási államtitkársággal arról is, hogy a felsőoktatási törvény végrehajtási rendeletében költségkímélő megoldást rögzítsenek a külföldön szerzett tudományos fokozatok magyarországi honosításakor.
Összegzésként elmondta, hogy a fiatalok hazatérése az apró lépések politikájával, több program együttesével érhető el. Ilyen a tudományos akadémia Lendület programja a fiatal tudósok hazacsábítására, a közigazgatási tárca Regeneráció programja a közigazgatási elhelyezkedésekre vagy éppen a vidékfejlesztési tárcának a fiatal gazdák támogatását célzó Demográfiai földprogramja - tette közzé a Magyar Hírlap.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

