Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2014. Április 29. 09:20, kedd | Helyi
Forrás: Lajos László Viktor

Lelei Motoro-Sokk!

Lelei Motoro-Sokk!

Első alkalommal rendeznek a maroslelei motorosok vezetéstechnikai tréninget - május első vasárnapján színes programok várják az érdeklődőket.

A 2012 óta létező Lelei Motoro-Sokk!! Baráti Köre szervezésben nagyszabású motoros vezetéstechnikai tréningre kerül majd sor, első alkalommal. A szervezők először csak saját örömükre szerettek volna gyakorolni, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel egész napos rendezvényre lehet számítani.

Kérdésünkre az esemény egyik főszervezője, Szőke Zsolt elmondta: számos akadállyal kellett szembenézniük a szervezés során. Mivel a Makón nincsenek motoros rendőrök, így Vásárhelyről kellett "elkérni" őket, de ehhez kellett a makói Rendőrkapitányság hozzájárulása is.

Elsősorban hódmezővásárhelyi és kiskundorozsmai motoros rendezvényektől lesték el az ötleteket, lesz majd elsősegélynyújtó előadás, két motoros rendőr közreműködésével vezetéstechnikai tréning, 13 órától pedig Varga Róbert (Citrom) és Walter Tamás közreműködésével egy Street Fighter Show, kaszkadőr bemutató következik majd, amelyen átalakított motorokon, látványos mutatványokat láthat majd a közönség.

A családias, jó hangulatú eseményt a csoport által összeadott pénzből hozták létre, a tréningre a Maroslelei Művelődési Ház mögötti betonos kézilabda-pályán kerül majd sor, míg a Street Fighter Show a Hunyadi utcán lesz. A lelei motorosok mellett Bordányból, Hódmezővásárhelyről és Békéscsabáról is jelezték, hogy jönnek majd a rendezvényre, a szervezők mindenkit szeretettel várnak, az esemény ingyenesen látogatható.

A rendezvény támogatói:

Makói Rendőrkapitányság - Rákóczi Ildikó alezredes
Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság - Torzsa Endre százados, Szőke Tamás főhadnagy (motoros rendőrök)
Fehér-Maros Egészségügyi Szolgáltató Kft. - Dr. Fehér Károly
Makói Mentőállomás
Makói Tisza Volán
Maroslelei Önkormányzat - Dóka Tímea, jegyző
Piros Arany Söröző - Arany Gábor
Lele Vendéglő - Török Jánosné
Hangosítás: Szőke Roland, Tóth József, Aradán Szilárd
infomako.hu

Külön köszönettel a csoport tagjainak, akik pénzzel járultak hozzá a rendezvény létrejöttéhez:

Szőke Roland, Péterfalvi Zsolt, Ifj. Péterfalvi Zsolt, Pálfi Imre, Ifj. Kocsis József,
Ifj. Ramotai József, Tóth József, Kozma Ákos, Arany Gábor, Kurusa Tamás,
Szőke Elizabet, Szőkéné Kocsis Erika, Szőke Zsolt, Telek István, Kispál Roland, Szabó Zoltán, Aradán Szilárd.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld

Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk

Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.

2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport

Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.