Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2014. Október 22. 12:40, szerda | Helyi
Forrás: Lajos László Viktor

Mentornap a KERI-ben

Mentornap a KERI-ben

Nyolcadikos tanulóknak rendezett rendhagyó, kincskereséssel egybekötött délelőttöt a KERI: egy felsőbb évfolyambeli diáktársuk fogja mentorálni a leendő KERI-seket.

A KERI első alkalommal tartja meg ezt a rendezvényt, amelynek keretében az odajáró tanulók közül egy mentort kapnak a leendő KERI-sek. A nyolcadikos diákok felsőbb éves tanulótársuk segítségével jobban megismerhetik a középiskolát, az itteni tanárokat, leendő diáktársaikat.

- Az idejáró tanulóink, akiknek vannak régi általános iskolából nyolcadikos ismerősei, barátai, szomszédja, testvére, megkereste őket és a mentorprogram keretében egy délelőttöt töltenek el együtt. - mondta Kozák György, intézményvezető. - A verseny végeztével díjazásban részesülnek, mindenki kap majd ajándékot és egy picit megismerkednek az iskolával is.

Az intézményvezető hozzátette, reméli hogy a rendezvénynek köszönhetően a KERI-t fogják első helyen megjelölni a jelentkezéskor és szeretnék ezeket a párosokat a következő tanévben is együtt tartani, hogy segítsenek a beilleszkedésben, tanulásban és iskolai munkában is a gólyáknak.

- A mentorpáros-programot az osztályfőnökök hirdették meg, önként lehetett jelentkezni, hatvan pár lesz, tehát hatvan általános iskolás diák látogat majd ide, őket pedig hatvan KERI-s diák fogja mentorálni.

Az iskola területén lévő 13 állomás mindegyikén egy-egy 10 perces feladat várta a diákokat, ellátogathattak a könyvtárba, ahol egy-egy könyvet kellett mindenkinek megkeresnie, a kémiateremben fűszereket ismertek fel, vagy a kollégiumban beágyazási tudásukat mutatták meg.

A videón Kozák György 1:41-től beszél a mentorprogramról.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni