Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2014. December 15. 19:00, hétfő | Helyi
Forrás: infomako.hu Fotó: MTI

Nem lesz katolikus gimnázium Makón

Nem lesz katolikus gimnázium Makón

A jelenlegi 12.-esek és a 11.-esek még a gimnáziumból ballagnak el, de a másik két középiskolai osztály már Szegeden fogja folytatni. - mindez a szülők és a tantestület közös szülői értekezletén derült ki.

A SZIGNUM-ot 2007 óta a Boldogasszony iskolanővérek fenntartása alá tartozik, a gimnázium megszűnése elsősorban a kormányzati szándék miatt van: a szakképzésekre helyezik a hangsúlyt.

Az iskola kollégiumában mindössze 16 fő van, a jelentős csökkenés miatt már ezt az intézményt sem éri meg fenntartani, így nyárára azt is bezárják, négy évvel ezelőtt még 90 diáknak adott otthont az épület.

A létszámleépítés 3 főnek az állásába kerül, a többiek a jelenleg is magas színvpnalon működő általános iskola oktatásban fognak részt venni. A 12.g és 11.g osztályos tanulókat a leépítés nem fogja befolyásolni, ők még a SZIGNUM-ból fognak ballagni, jövő ősztől pedig az eddigi kollégisták a Pulitzer-kollégiumban kapnak majd helyet.

A mostani 9. és 10. osztály tanulói felvételi nélkül, azonnali hatállyal helyet fognak kapni a szegediKarolina Gimnázium, amelyet szintén a Boldogasszony iskolanővérek irányítanak. A diákok Szegedre utazását és az esetleges kollégiumi ellátást az iskola biztosítja majd.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.