Hírek
2025. November 19. 07:31, szerda |
Életmód
Forrás: MTI
Nyírségi fenyőfa lesz az ország karácsonyfája
Nyírségi fenyőfa lesz az ország karácsonyfája - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája kedden az MTI-vel.
A korábbi évek hagyományaihoz híven idén is kiválasztották a Kossuth téren felállítandó ország karácsonyfáját, amely Ibrány város legnagyobb fenyőfája, egy csaknem 23 méter magas ezüstfenyő lesz.
Az esztendő során folyamatosan érkeztek a felajánlások az Országgyűlés Hivatalához az ország minden tájáról. A 31 fenyőfából 18 volt megfelelően magas ahhoz, hogy a helyszínen is megvizsgálják, sőt a tavalyi válogatásból is több versenyben maradt - írták.
Az elbírálás a megfelelő magasság - hozzávetőleg 20 méter, vagy nagyobb -, az arányos forma és a kellően dús lombozat alapján történt.
Ezt követően figyelembe kellett venni a biztonságos megközelíthetőséget, az elektromos vezetékek helyzetét, az emelődaru és a szállítójármű helyigényét, valamint azt is, hogy miként viseli el az óriási fenyőfa a kivágás, emelés, rögzítés viszontagságait. A szállítási útvonalak mérlegelését követően született meg a döntés - írták.
A közlemény szerint a család - amely szeretné megőrizni névtelenségét - az unokák javaslatára, tavaly Szentesete határozta el, hogy az udvarukban negyven év alatt kiterebélyesedett fenyőfát felajánlják az Országgyűlés Hivatalának.
Mint írták,
nagy örömmel és büszkeséggel töltötte el őket, hogy az évtizedekkel ezelőtt még földlabdásan elültetett ezüstfenyőjük az ország karácsonyfájaként fogja ékesíteni az ünnepi fényekbe öltöztetett fővárosi Kossuth teret, advent első vasárnapjától vízkeresztig.
Elmondásuk szerint az előző években mindig megcsodálták az Országház előtt felállított karácsonyfát, amely az idén különös büszkeséggel fogja eltölteni mindannyiukat - olvasható a közleményben.
Felvétel a kiválasztott fáról az Országház Instagram-oldalán látható. A fa kivágásának és szállításának időpontjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 07:27, hétfő | Életmód
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a jövő héten is
2026. Január 31. 16:00, szombat | Életmód
Szép új világ 2. - Ember vagy gép? Közelebb van, mint hinnénk
Eljöhet az idő, amikor már nem tudjuk pontosan megmondani: emberrel beszélünk, vagy egy géppel?
2026. Január 31. 15:00, szombat | Életmód
Tavaly 2,4 millióan utaztak a BAHART kompjain és hajóin
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) hajóin és kompjain tavaly csaknem 2,4 millióan utaztak, ami az elmúlt 30 év egyik legjobb teljesítménye és 53 ezerrel haladja meg a 2024-es forgalmi adatokat
2026. Január 31. 10:34, szombat | Életmód
Elhunyt Fenyő Miklós
Életének 79. évében elhunyt Fenyő Miklós énekes, dalszerző - közölték szombaton a zenész hivatalos Facebook-oldalán.

