Hírek
2015. Október 26. 07:31, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
OGY - Terítéken az állami földek értékesítése
Az Országgyűlés az ellenzék kezdeményezésére ma politikai vitanapot tart az állami termőföldek értékesítéséről.
Az ülésnap 11 órakor napirend előtt felszólalásokkal kezdődik, amit kérdések és azonnali kérdések követnek.
A parlament honlapján elérhető információk alapján a fideszes Witzman Mihály azt kérdezi majd a nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy mikorra várható a Siófokot és Ságvárt összekötő 65-ös főút melletti kerékpárút átadása. A szocialista Gőgös Zoltán ugyanakkor a Miniszterelnökség vezetőjétől vár majd választ arra, hogy mikor ér véget a 83-as főút Győr és Pápa közötti rekonstrukciója.
A jobbikos Hegedűs Lorántné a miniszterelnököt kérdezi arról, lesz-e emlékműve 56-nak a Kossuth Lajos téren, az LMP-s Sallai R. Benedek pedig a földművelésügyi miniszterhez fordul azzal, hogy megállítható-e a hulladék-közszolgáltatások összeomlása.
Ezt követően tartják meg az állami termőföldek értékesítéséről szóló vitanapot, amelyet a teljes szocialista- és LMP-frakció, valamint számos jobbikos képviselő kezdeményezett.
A vita a kormány képviselőjének legfeljebb 40 perces felszólalásával kezdődik, a képviselők ezt követően összesen 4 óra 20 perces időkeretben fejthetik ki véleményüket a témában.
Az Országgyűlés előző héten kezdődött kéthetes ülése a mai ülésnappal ér véget.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld
A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:48, szombat | Belföld
Orbán Viktor szerint Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók győzelemre állnak
Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók pedig győzelemre állnak - jelentette ki a miniszterelnök pénteken Budapesten.

