Hírek
2014. Június 05. 15:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Lajos László Viktor
Országos Patika Nap volt tegnap
Patika-bejárással, szimpóziumokkal és rajzversennyel várta tegnap a 11. Országos Patika Nap Csongrád megyei megnyitóján a résztvevőket Makón a Kígyó Gyógyszertár.
A patika vezetője, dr. Komár Mária elmondta: aki először tanácsot ad az sokszor a patikus, számos panasszal fordulnak hozzájuk a betegek, bár legtöbbször a gyógyszerész az utolsó láncszem a gyógyulás útján, ők azok, akik leellenőrzik a mellékhatásokat, így fontos a bizalmi kapcsolat.
A program a Maros Néptánc együttes bemutatójával kezdődött, majd a patikavezető, valamint Makó polgármestere, Dr. Buzás Péter köszöntötte az egybegyűlteket.
Beszédet tartott többek közöttDr. Kőhegyi Ferenc, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Csongrád megyei szervezetének elnöke, valamintDr. Paulik Edit, a Szegedi Tudomány Egyetem Népegészségtani Intézetének igazgatója. A kamara elnöke elmondta: a patikusoknak legfőbb feladata, hogy segítsék a gyógyszerek kiválasztásában a betegeket, főleg úgy, hogy megnőtt a vény nélkül kapható gyógyszerek száma. A beteg-gyógyszerész találkozás évi 10 millióra tehető, ami több mint az orvosok és a betegek közötti, hatalmas felelőssége van a patikusoknak.
Előadást tartott dr. Gajdos László gyógyszerész, valamintDr. Herczku Szabolcs, a Richter területi képviselője is, illetveDr. Silló Szabolcs, a Kígyó Patika gyógyszerésze.
Az óvodások és az iskolások rajzversenyének díjazottjai:
Óvodások:
I. Kiss Gabriella Luca
II. Borka Dzsenifer
III. Szántó Petra
Megosztott különdíj: Borka Zsombor és Lehu Anna
Iskolások:
Különdíj: Kiss Fruzsina Kornélia
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.