Hírek
2014. Május 31. 14:00, szombat |
Helyi
Forrás: www.infomako.hu
Ötödszörre autóverseny Tótkomlóson
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre Tótkomlós belvárosában idén az V.Tótkomlós Racing – Powertech kupa névre keresztelt verseny, a szokásokhoz híven ezúttal is kétnapos lesz a rendezvény.
A pünkösdi hosszú hétvégén kerül megrendezésre a verseny, június 7-én és 8-án lesznek a programok.
Az első napon, reggel nyolctól várják majd az adminisztrációra a versenyzőket, itt lesz a gépátvétel is, az újonnan kialakított szervízparkban.
13.00-tól a Black Bull pubban lesz a versenyzői eligazítás, majd 16.00-tól kezdődik az Ünnepélyes rajtceremónia és a prológ-bemutató. Idén két körös lesz a prológ, amikor túl van a mezőny az első körön, a második körben Gergely Sándor, stuntrider show-ját tekintheti meg a közönség.
Ezután majd a mezőny még egyszer végigmegy a pályán, ezzel zárva a szombati napra az autózást. 21.00 órától a tótkomlósi Rózsa Fürdőben Racing Aqua Party lesz, valamint a Művelődési Házban Racing Disco várja majd a szórakozni vágyókat.
Június 8.-án (vasárnap) reggel 6:00-tól pályazár, majd 7:30-tól szabadedzés felvezetéssel, 8:00-kor pedig az első rajtra lehet számítani, amivel kezdetét veszi a 8 gyorsaságira tervezett verseny.
Idén is fontos lesz majd a verseny mellett a jótékonykodás, gyűjtés lesz nyolc tartósan beteg tótkomlósi gyermek számára, a tótkomlósi evangélikus szeretetszolgálattal szoros együttműködésben. Lehetőség lesz majd két adománygyűjtő ponton adakozni, valamint lehetőség lesz beszállókártyát vásárolni 4-5 autóba, ennek a bevétele is teljes egészében jótékonyságra lesz fordítva.
A versenypálya a megszokott módon 2,7 km hosszú lesz, technikás kanyarokkal, gyors szakaszokkal. Idén már a város központjához közeli helyen lesz a szervíz kialakítva, a Balogh Á. utcai buszdepóban.
A kétnapos versenyhétvége zárására vasárnap este nyolckor kerül sor, akkor lesz az ünnepélyes díjátadó, ahol mind a nyolc kategória első három helyezettje kupát kap, végezetül pedig mindenki kap majd egy tál babgulyást a tótkomlósi evangélikus szeretetszolgálat jóvoltából.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 16:13, csütörtök | Belföld
Kecskeméten folytatta vidéki kampánykörútját Orbán Viktor
2024. Május 16. 16:12, csütörtök | Belföld
Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
2024. Május 16. 16:11, csütörtök | Belföld
Fiktív motorkerékpár-eladások hátterét göngyölítette fel a NAV
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára