Hírek
2014. Szeptember 10. 10:15, szerda |
Helyi
Forrás: Lajos László Viktor
Tíz új defibrillátor Makón és a térségben
Életeket menthet az a 10 új defibrillátor, amelyeket forgalmas helyeken fognak elérhetővé tenni Makón és a kistérségben.
A Makói Kistérség Többcélú Társaság a nyáron döntötte el, hogy 10 új életmentő készüléket fognak beszerezni. A beruházás összesen 4,7 millió forintba kerül, az eszközök mellett az összeg biztosítja, hogy megfelelő képzést kapjanak az intézmények dolgozói, ahol a defibrillátorokat kihelyezik majd.
Az időben érkező segítség életeket menthet: hazánkban naponta 70-en szenvednek szívhalált, sokat közülük meg lehetne menteni, a szívleállást követő első négy-öt percben még agykárosodás nélkül megindítható a vérkeringés. Leggyakrabban öröklődő szívbetegségek, koszorúér-betegség és szívritmuszavar okozza a tragédiát, de szívbetegség nélkül is kiválthatja a szívleállást a stressz vagy a fizikai megterhelés.
Dr. Zentay Attila, a Dél-alföldi Régió orvosigazgatója elmondta: félautomata defibrillátorok lesznek az intézményekben, ahol kihelyezésre kerülnek majd a készülékek, nyitvatartási időben mindig lesz olyan dolgozó, akit kiképeztek az újraélesztésre, az eszköz használatára. A szakmai programot, amelynek során betanítják őket, a mentőszolgálat irányítja.
Makón öt helyre, a Hagymatikum Fürdőbe, a Hagymaházba, a buszpályaudvarra, a piacra és a Vasas-pályára fog kerülni egy-egy defibrillátor, valamint a másik öt készüléket a kistérség térségközpontjai helyezik majd el, oda, ahol a helyi polgármesterek a legmegfelelőbbnek látják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

