Hírek
2011. Július 15. 07:37, péntek |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Sárkányrepülőt is bevetettek a réztolvajok ellen

A közeli reptérről felszálló sárkányrepülős segítségével fogták el a rendőrök azt a négy réztolvajt, akik megrongáltak egy transzformátorállomást Kiskőrös határában.
A négy tolvajt egy juhász zavarta meg szerdán reggel, miközben szétbontottak egy transzformátort a település határában lévő tanyánál. A juhász arra lett először figyelmes, hogy elment az áram a hodályban, majd rábukkant a tolvajokra a tanyánál. A négy ember addigra már kiszerelte a három darab, egyenként 25-30 kilós réztekercset a trafóból. A tolvajok a juhász láttán elmenekültek a közeli kukoricásba és a szőlősbe.
A juhász a közeli reptér vezetőjét értesítette, aki szólt a rendőröknek, s közben sárkányrepülőjével felszállt, hogy üldözőbe vegye a menekülőket. A rendőrök a levegőből adott jelzések alapján elfogták a banda három tagját, majd később Dunaegyházán az autóval elmenekült negyedik tolvajt is.
A négy fiatal gyanúsítottat őrizetbe vették, ellenük lopás miatt indult eljárás. Az általuk okozott kár eléri a 2 millió forintot. (rá)
HavariaPress
Ezek érdekelhetnek még
2023. Szeptember 22. 13:00, péntek | Kék hírek
13 és 16 éves fiatalok bántalmaztak életveszélyesen egy férfit
Az Ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben vádat emelt azzal a két fiatallal szemben, akik 2022. év novemberében, Oroszlányban bántalmaztak egy hajléktalanként élő férfit.
2023. Szeptember 22. 06:00, péntek | Kék hírek
Esztergomi robbantás - Hajdu János: a kommandósok a szakmai protokoll szerint jártak el
Az ügyészség szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai minden szakmai protokollszabályt betartottak a szerdai esztergomi akciónál, amelyben életét vesztette egy rendőr - mondta a TEK főigazgatója.
2023. Szeptember 21. 07:53, csütörtök | Kék hírek
Esztergomi robbantás - egy rendőr meghalt, többen megsérültek
Jelenleg is zajlik a hivatalos szervek szemléje Esztergomban, ahol egy körözés alatt álló férfi - az elsődleges információk alapján - szándékosan gázrobbanást idézett elő egy bűnügyi akció során.
2023. Szeptember 20. 14:34, szerda | Kék hírek
Veszélyes hobbi - Világháborús robbanóanyagokat gyűjtött egy férfi
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés bűntettével vádolja azt a férfit, aki pusztaszabolcsi házában II. világháborús robbanótesteket és robbanóanyagokat gyűjtött.