Hírek
2018. Február 13. 11:44, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Sikkasztás miatt hat évre ítéltek egy szegedi ügyvédet
Hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság egy helyi ügyvédet, aki elsikkasztotta az ügyfelek letétként rábízott több millió forintját - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.
Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság sikkasztás és csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit. A szabadságvesztés mellett a járásbíróság a vádlottat 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és nyolc évre eltiltotta az ügyvédi foglalkozástól, valamint 45 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte.
Az ítélet szerint a 2014 márciusáig ügyvédként dolgozó vádlott a sértettek által rábízott letéti pénzeket saját céljaira használta fel, illetve úgy kért kölcsönt, hogy tisztában volt azzal, nincs reális esélye annak visszafizetésére.
A vádlott szegedi ügyvédi irodájában került sor többségében a szerződések és egyéb okiratok aláírására és a pénzek átvételére. A bűncselekményeket rendszeres haszonszerzésre törekedve, ismerősei bizalmával visszaélve, részben ügyvédként eljárva, majd - kamarai tagságának törlését követően - azt a látszatot keltve követte el, hogy ügyvéd.
Az ítélettel szemben a vádlott és védője felmentés, valamint a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentett be, így a bíróság döntése nem jogerős.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.
2024. Május 14. 15:09, kedd | Belföld
Rétvári Bence: Magyarországon a 10 ezer lakosra jutó orvosok száma meghaladja az OECD országok átlagát
Magyarországon a 10 ezer lakosra jutó orvosok száma meghaladja a legfejlettebb országok, az OECD-országok átlagát - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Érden.