Hírek
2012. Február 06. 13:50, hétfő |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI
Szerb edző lesz Rátgéber segítője
Rátgéber László, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya aláírta szerződését és kiválasztotta két segítőjét:
az egyik Sabáli Balázs körmendi tréner, míg a másik külföldi edző lesz: egy jelenleg Kínában dolgozó szerb tréner – ezt Sterbenz Tamás, a kosárlabda-szövetség főtitkára mondta el a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. A sportvezető jelezte: a kapitányokkal 2015-ig szerződtek, de a 2013-as Eb-selejtezők után bármelyik fél jelezheti kifogásait.
Az All Star-gálán az idegenlégiósoktól elszenvedett súlyos vereség kapcsán a főtitkár elmondta: sajnos láthatóvá vált annak „az utóbbi tíz-tizenöt évnek a következménye, amelyet az utánpótlás helyett mindig az aktuális eredményekre fordítottunk: ennek isszuk most a levét. Ma szűkös a játékoskínálatunk. Nem szerencsés, hogy középcsapatoknál is külföldiek viszik a prímet. Ez a politika csak rövid távon működik”.
Rátgéber László egyelőre ismerkedik, fiatalokat hívott meg, a korábbi keret nagyjából egynegyede cserélődhet ki az új kapitány keze alatt. „Somogyi Gergő vagy Morgen Ferdinánd már az Universiade-csapatban megmutatták, hogy európai szintű játékosok lehetnek egyszer: ők már biztosan beférnek a felnőttválogatottba is”.
A női Euroliga-csapatok kiesése kapcsán jelezte: a győriek debütálása megfelelő, a soproniaknál viszont megtorpanást lát. „Nem kell felvenni a spanyol, török, orosz csapatok által diktált őrült pénzügyi versenyt, játékosvásárlásokat, inkább a magyar válogatott játékosok fejlődésének kellene látszania az eredményekben is.”
A főtitkár elismerte, hogy az utánpótlásban a bajnokságok lebonyolítása néhol áttekinthetetlen, és a junioroknál sokkal több meccset kellene játszani, mint azt már a kadetteknél teszik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 18. 07:45, szerda | Sport
Szoboszlai gól Milánóban - Videó
A Liverpool 3:1 arányban győzött a Bajnokok Ligájában.
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Sport
Arne Slot elégedett Szoboszlaival, de gólokat vár tőle
Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője elégedett Szoboszlai Dominik teljesítményével, ugyanakkor gólokat vár a magyar válogatott csapatkapitányától.
2024. Szeptember 14. 08:43, szombat | Sport
Sallai Roland a Galatasarayban folytatja pályafutását
Sallai Roland a török élvonalbeli Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.