Hírek
2022. Október 22. 08:26, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Szijjártó: gyármentő programot indít a kormány
Gyármentő programot indít a kormány, amelynek keretében első körben 150 milliárd forint összértékű támogatást nyújtanak a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásokhoz - jelentette be szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Külgazdasági ás Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és a szankciós válaszok miatt súlyos recesszió felé rohan az európai gazdaság, ami a közös piac miatt jelentős kihatással van Magyarországra is.
"Nekünk, magyaroknak természetesen az a célunk, hogy ebből kimaradjunk" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek érdekében segítséget kell nyújtani a magyarországi vállalatoknak, hogy egyrészt fenn tudják tartani működésüket, másrészt tudják növelni a kapacitásaikat.
"Ma a vállalatok legnagyobb ellensége az energiaárak rendkívüli növekedése, ami a kudarcot vallott brüsszeli szankciós politika egyik egyenes következménye sajnos" - szögezte le.
Szijjártó Péter közölte, hogy a meghirdetett, november 2-án induló gyármentő program keretében elő fogják segíteni a sikerrel pályázó cégek energiahatékonysági fejlesztéseit, Budapesten 30 százalékos, vidéken 45 százalékos támogatásintenzitással.
Tájékoztatása szerint azok a vállalatok pályázhatnak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztés keretében bővítik energiaellátási kapacitásukat, például napelemeket telepítenek vagy bármely más módon növelik az energiahatékonyságukat, s ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket.
A legmagasabb támogatási összeg hatmilliárd forint, a program összértéke az első körben 150 milliárd forint - tudatta.
A miniszter végezetül arra is kitért, hogy a programot a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó beruházásösztönzési ügynökség fogja koordinálni, amely a koronavírus-járvány hatásainak csillapítása érdekében meghirdetett, sikeresnek bizonyult támogatási programot is végrehajtotta.
Fotó: Szijjártó Péter - Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

