Hírek
2012. Június 10. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI Fotó: Rosta Tibor
Több mint száz csapat versenyzett a csülökpörköltfőző versenyen Békéscsabán
Több mint száz bográcsban főtt a csülökpörkölt szombaton Békéscsabán a tizenegyedik alkalommal megrendezett csülökpörköltfőző versenyen.
A megméretésre 106 csapat jelentkezett, négyszáz kilogramm csülökből készítették a pörköltet.
A rendezvényt Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg, a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé fővédnöke. A zsűri elnöke Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakács volt, a tagok között számos elismert hazai és nemzetközi gasztronómiai szakember mellett részt vett Schorbert Norbert, a Norbi Update International ügyvezetője, a csülökpörköltfőző verseny fővédnöke, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. A zsűritagok között volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese, Gazsó L. Ferenc is.
A fesztivál kiemelt médiatámogatója 2012-ben az MTVA lett, a fesztiválon vendégként vett részt Böröcz István, a cég vezérigazgatója. Böröcz István az MTI-nek elmondta: a tizenegyedik békéscsabai fesztivál országos jelentőségű rendezvénnyé nőtte ki magát, figyelmet érdemlő fórummá vált, amely a hazai agrárgazdaságról és a magyar földről, a helyi kötődésekről, a tájegység tradicionális ízeiről szól. A rendezvény tartalmának és mondanivalójának országos közvetítése a közmédia számára küldetést jelent és kötelezettséget.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a békéscsabai rendezvényre több tízezer ember látogat el, szép számmal érkeznek a határon túlról is. A fesztivál négy napja a szórakozás és a kikapcsolódás mellett Békés megye megtartó erejéről és jövőjéről is fontos üzenetet küld számunkra. "A napnál is világosabb, hogy a magyar közszolgálati médiának az ilyen ügyeket támogatnia kell a maga erejével és súlyával" - jelentette ki Böröcz István, kiemelve, hogy professzionális fesztiválról van szó, amely nagyon sok szolgáltatást foglal keretbe.

Hende Csaba honvédelmi miniszter csülökpörköltet főz a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

