Városlista
2024. június 17, hétfő - Laura

Hírek

2014. Május 09. 17:33, péntek | Helyi
Forrás: Kozserán Beáta

Turisztikai Konferenciával kezdődött a Városnap Makón

Turisztikai Konferenciával kezdődött a Városnap Makón

Turisztikai konferenciával kezdődött a három napos városnapi rendezvénysorozat, ahol több turisztikai szakértő is elmondta a fejlődés érdekében megfogalmazott gondolatait.Bemutatták az épülő GLORIUS GRAND HOTEL-t is.

Ma reggel kilenc órakor a Korona konferenciatermében tartották meg a Városnap első rendezvényét, a Turisztikai Konferenciát.
Az eseménytDr. Buzás Péter polgármester nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy nagy örömmel tölti el, hogy ennyi vállalkozó és érdeklődő jelent meg a makói turizmus fejlődéséért rendezett eseményen.
Továbbá kiemelte azt is, hogy fontos a vállalkozók, a fürdő, és a város közötti kapcsolat is.

„Makó lehet a turizmus meglepetése. Fogjunk továbbra is össze, és menjünk tovább az úton” –zárta gondolatait Makó város polgármestere.

A nyitóbeszéd után több turisztikában jártas, és elismert előadó is elmondta gondolatait.

Az előadók közül egyöntetűen mindenki egyetértett azzal, hogy a vállalkozók, és a közszféra között összefogásnak, és egységnek kell lennie.

Elsőkét DR. Puczkó László Phd, a BKF intézetvezetője, és Turisztikai Tanácsadók elnöke világított rá előadásában olyan dolgokra, amik komoly előrelépést jelenthetnek a helyi vállalkozók számára.

„Olyan dolgot kell kínálni, amiért valaki hajlandó elmenni. Szokatlan vonzerőelemeket kell találni, amiben a szálláshely nem vonzerő, hanem alapfeltétel.”

Felszólalt továbbá DR. Faragó Hilda címzetes főiskolai docens, és turisztikai szakértő, aki a nemzetközi tendenciákat mutatta be a városmarketingben.

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. Belföldi Igazgatója személyes tapasztalatait is megosztotta a jelenlévőkkel, és rávilágított arra is, hogy az M5 –ös autópályának köszönhetően Makó közelebb van Budapesthez, mint azt sokan gondolnánk.
Úgy gondolja, ezt azért is fontos kommunikálnia a városnak, mert így a fővárosban élők is inkább Makót választhatják, a több órás utat igénylő látnivalók, wellness központok helyett.

Egyediségeinek tartja a makói hagymát, a fürdőt/ Makovecz Imrét, a gyógyiszapot, a T- Modell-t,a maros- parti ingát, a canopy-t, és a titulust , hogy Makó is virágváros, aminek önmagában is léleknyugtató hatása van.

A beszédet Szabó Zoltán a Nemzeti Agrár Kamara Zrt. képviseletében folytatta, majd Bodrogi Ferenc, a Bodrogi Bau Kft. ügyvezető igazgatója zárta, aki a hosszú beszédek után először megtornáztatta hallgatóit, majd ismertette az art deco stílusban épülő HOTEL GLORIUS GRAND HOTEL építésének történetét, és részleteit.

Elmondta, hogy az arany és fekete színben pompázó hotelben 37 szoba lesz, ami összesen 74 fő befogadására lesz képes.
50 férőhelyes parkolóval, 100 férőhelyes étteremmel, konferenciateremmel , 20 vendégek által használható kerékpárral , szaunával , külön wellness és fitnesz résszel (a Hagymatikumra néző panorámával), és tetőterasszal várják majd a turistákat.

A hotel tervezett nyitása szeptember 1.

A beszédekután hajmodellfelvonulás, és kávészünet következett, majd a workshop-ok keretein belül a helyi termékeké , és a kiállításoké volt a főszerep.

Képriportunkkal részletes betekintést nyerhetnek a workshop pillanaiba is.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Június 17. 13:08, hétfő | Bulvár

Járványokat is okozhatnak a már megjelent új szúnyogfajok

2024. Június 17. 13:07, hétfő | Külföld

Lőszerrobbanás egy csehországi katonai kiképző központban, sérültek

Lőszerrobbanás történt hétfő délelőtt Csehországban, az Olmütz (Olomouc) melletti Libavá katonai kiképző központ területén, többen megsérültek - jelentette a cseh hadsereg az X közösségi hálózaton.

2024. Június 17. 13:05, hétfő | Életmód

Nem szabad etetni a vízimadarakat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a lakosságot, hogy sehol, semmivel ne etessék a vízimadarakat.