Hírek
2026. Április 10. 16:00, péntek |
Életmód
Forrás: MTI
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
A négytagú legénység az Orion űrkabin fedélzetén az április 1-én megkezdett küldetés keretében a Holdat megkerülve érkezik vissza a Földre, és a tervek szerint kaliforniai idő szerint pénteken délután nem sokkal 5 óra után San Diego közelében a Csendes-óceán vízére ereszkedik le.
Az Artemis II küldetés tagjai Reid Wiseman parancsnoksága alatt rekordot állítottak fel, amikor kedden minden korábbinál mélyebben hatoltak a világűrbe és olyan távolságba kerültek a Földtől, mint korábban egyetlen ember sem.
A legénység tagja - első nőként a Hold közelében - Christina Koch, valamint Victor Glover pilóta és a kanadai Jeremy Hansen.
A küldetés során új felvételeket készítettek a Hold Föld felől nem látható, "sötét oldaláról", és előkészítik az Artemis program következő repülését is, amely már a Holdra leszálló jármű teszteléséről is szól majd. A legénység tagjai emellett több egyéb kísérletet is elvégeznek, ami az űrben való hosszú távú tartózkodás élettani hatásaival függ össze.
A négy asztronauta szerdán a világűrből tartott sajtótájékoztatón osztotta meg élményeit: "lenyűgöző" tapasztalatról beszéltek, különösen azokat a pillanatokat tekintve, amikor a Hold teljesen kitakarta a Földet, és tervezett módon a rádiókapcsolat is megszakadt az irányítóközponttal, így teljesen egyedül maradtak a világűrben.
Az asztronauták a Hold Föld felől nem látható felületén két krátert kereszteltek el, egyiket az Orion űrhajó neve után Integritynek, míg a másik a Carroll nevet kapta, amivel a parancsnok 2020-ban elhunyt feleségére emlékeztek.
Az Artemis II Hold körüli küldetés során az űrhajó mintegy 7400 kilométerre (4600 mérföld) repült túl a Holdon, mielőtt azt megkerülve ismét a Föld felé vette az irányt. Az Orion űrkabin a Földtől mintegy 400 ezer kilométerre (250 ezer mérföld) távolodott el, amivel megdöntötte a NASA 54 évvel korábban zárult Apollo Hold-programja során elért rekordot.
Az Artemis program keretében a NASA 2028-ra tervezi, hogy ismét embert juttasson a Holdra, ahol a jövőben állandó emberi tartózkodásra alkalmas bázist akarnak létrehozni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
2026. Április 06. 14:00, hétfő | Életmód
Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás
A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.

