Hírek
2014. Április 18. 08:30, péntek |
Helyi
Forrás: delmagyar.hu
Vádat emeltek a rákcsempész ellen
Fokozottan védett élő szervezet egyedeinek pusztulását okozó természetkárosítás kísérletével vádolja a Makói Járási Ügyészség azt a román férfit, aki tavaly novemberben 72 élő kecskerákot kísérelt meg hazánkba csempészni
– A vádlott egy mikrobusz sofőrjeként a Nagylaki Határátkelőhelyen jelentkezett belépésre. A jövedéki ellenőrzésen a jármű rakteréből került elő egy elrejtett táska, amelyben 72 élő kecskerákot találtak.
A vádlott azt mondta, hogy a kecskerákok az övé, azokat Moldovában vette, de erről semmilyen okirattal nem rendelkezett. A sofőr munkavégzés miatt indult Belgiumba és a rákokat el akarta fogyasztani.
A kecskerák a jogszabályok szerint Magyarországon védett állatfajnak minősül, országba történő behozatalához és átszállításához természetvédelmi hatósági engedély szükséges, amivel a vádlott nem rendelkezett. A szállított kecskerákok pénzben kifejezett értéke 3 millió 600 ezer forint volt – tájékoztatott Szanka Ferenc ügyészségi szóvivő.
A lefoglalt kecskerákokat a Szegedi Vadasparknak adták át, ahol azok elpusztultak. Az ügyészség tárgyalás mellőzésére, bűnösség megállapítása esetén végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a románt utasítsák ki Magyarország területéről.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

