Hírek
2014. Július 10. 00:00, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: Kozserán Beáta
Panyor Kriszta: \\\"Tudtam, hogy többre vagyok képes\\\"
Július 6-án újabb versenyen vett részt a terepfutásban már-már rutinosnak számító makói futó páros: Panyor Krisztina és Ábrahám Pál.
A Gerecse Trail-en, csoportjában Kriszta az első, Pali a hetedik helyen ért célba.
Panyor Kriszta (egykori makói triatlon-világbajnok- a szerk), és Ábrahám Pál ugyan csak pár hónapja kezdtek el terepen futni, és versenyezni (korábban leginkább a síkon rótták a kilómétereket) , ám így is több terepfutó versenyen értek el kimagasló eredményeket.
- Június 15-én volt egy megmérettetés, a Börzsöny Trail, ahová Pali és én is beneveztünk- emlékszik vissza előző terepversenyére Kriszta.
-Nagy csalódás volt számomra ez a verseny, mert 13 km-ig az első helyen futottam, ám ekkor sajnos nem figyeltem kellőképpen a fákon, és köveken lévő útjelző feliratokra, ezért letértem a helyes útról. Eltévedtem... Ekkor hárman is beelőztek, ami már behozhatatlan volt.- teszi hozzá.
Ez nagy nyomot hagyott bennem, mert tudtam, hogy többre vagyok képes. - fejezi be balul elsült versenyének történetét a terepfutó.
A szerencsétlennek, ám mégsem eredménytelennek vélt megmérettetésen Kriszta így a dobogóról éppencsak lemaradva, a negyedik helyen futott be.
(Pali ugyanitt, saját csoportjában ötödik lett.)
Az ez utáni időszakban, az elhivatott sportoló,és családanya, az otthoni teendők, és a munkahely mellett is igazi sportemberként, a csalódottságtól vezérelve, sokkal keményebben, speciális edzéstervvel készült a következő megmérettetésre, amire július 6-án került sor.
A kitartó munkának, és az eltökéltségnek köszönhetően a többhelyszínes versenysorozat gerecsei fordulóján a 261-es rajtszámú Panyor Krisztina az első helyen ért célba a 14,6 km-es terepen, amit 1:18:30 idő alatt teljesített.

Ábrahám Pál ugyanezen a versenyen, ám másik csoportban, az L férfi 29,2 km-es távon 2:37:49 -es időt futott, ami az előkelő 7. helyre sorolta őt.

A két futó természetesen a nyarat sem csupán pihenéssel tölti.
Rövid pihenő után már a Július 20-i Magyar Terepfutó Bajnokságra (Mátra), és a Ronhill Dupla Élmény páros versenyre készülnek, ahol már nem külön-külön, hanem a versenykiírás értelmében együtt szeretnének felállni a dobogó legfelső fokára.
Korábban írtuk:
Akit babakocsival futkározva láthatunk Makón - Panyor Krisztina
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 30. 13:00, csütörtök | Életmód
Sűrítik a hajójáratokat Fonyód és Badacsony között a hosszú hétvégén
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és Badacsony között - közölte a Balatoni Hajózási (BAHART) Zrt. a honlapján.
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.

